Pécs, 11 óra 33 perc. A metszően hideg októberi szélben egyedül járom az éjszaka belvárosi utcáit. Magányos, vacogó sziluettem elmosódva vetül a meleg-sárga lámpafénybe öltözött házfalakra, lábaimnál üres nejlonzacskókat és zörgő papírdobozokat görget a szél. Lépteim kongó visszhangot vetnek az üres városban. Olyan ez, mint egy valószínűtlen álom, vagy inkább, mint egy hatásvadász, B-kategóriás western-film, mikor a magányos hős kihalt, poros városba téved. Vadkelet… Íme a hősnő én vagyok, egyedül, saját szellemvárosomban. Semmi félelmetes nincs e társtalan sétában, hasonlít a szívemben sajgó ürességhez, ahol egy félretolt, elhagyatott szerelem darabkáit sodorja az idő kérlelhetetlen vihara. Hideg fuvallatok tépkedik hajam, odatartom az arcom, és testemet átjárja a téli fagyokat idéző, tisztító lélekszél, majd orkánná erősödve felemel, elrepít jelentéktelen világom félelmei és fájdalmai elől. Végtelennek érzett pörgésem, mint végigvadult éjszaka tánca zsongítja agyamat. Csukott szememet ostromló porszemcsék ülnek a szempillám tövébe, a lábamhoz csapódó könnyű szemét tovasodródik a sötétségben, ki tudja hová. A levegő tombolása lassan csendessé szelídül, és kinyitom a szemem. Ugyanott állok, ahol az előbb, nem ragadott magával semmiféle fantáziatájra a hurrikánnak érzett szél. Mégis más lett minden. Szavakkal leírhatatlan érzés kerít hatalmába, mintha nem evilági lény lennék, testetlenül könnyű súly vagyok, óriás-aprócska elem. És tiszta. Olyan tiszta, amilyet a magam számára már rég nem tartottam lehetségesnek. Megszabadultam a keserűség posványos mocsarából, csupán a mára társammá vált átlátszó szomorúság maradt. Fokozatosan térek magamhoz, mint aki álomból ébred. Lassan eljut a tudatomig, hogy kitárt karokkal állok a falakon vigyázó kandeláberek testemet körülfolyó, mézszínű fényében, tincseimet borzolja a szokatlanul hideg, de valóságos szellő. Elindulok, csizmáim újra dobszólóba kezdenek a szürke betonon. Nincs már papír, se nejlon az utcán, elragadta a felnőtt meséből kilépő, gyógyító pengéjű fuvallat. Felettem a jóllakott telihold körül ólálkodó csillagok tarkítják az ég mélykék bársonyát, és a viharos északi szél már más magányos, megtisztítani való áldozat után kutat a fagyos októberi éjszakában.

Pécs, 2005. október 17.